S ha sz�zszor is becsapnak, �s ezerszer
csal�dom abban, kinek sz�vemet,
mint �lm�b�l a r�zs�t, kitakartam,
s ha �pp az �rul el, kit �letemmel
fedeztem �n,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
�s ha nem harminc ez�st�rt,
de egy rongy garas�rt adnak el engem
bar�taim,
s ha megcsal a rem�nys�g,
s ha kudarcaim t�rdre k�nyszer�tnek,
�s el�tkozom m�r, hogy megsz�lettem,
s ha csak a bossz�t hizlalja a h�la
h�veimben,
s ha r�galom ker�t be,-
akkor se mondom, hogy nem �rdemes!

Akkor se mondom, hogy nem �rdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy meg�lek magam is, n�ptelen
mag�nyban, mert irgalmatlan az �let.

De cs�ndes sz�val, elt�n�dve mondom:
bizalmam sarkig kit�rult kapu,
nem verhet r� lakatot a gyan�;

ki-be j�r rajta b�rki szabadon.
Egy besurrant csal� tisztelet�re
nem �ll�tok �rs�get t�z igaznak!

Kit tegnap itt a gy�nges�g bemocskolt,
megtiszt�lkodva ma bet�rhet �jb�l;
ki k�t�l� k�ssel j�tt ide ma,
k�sz�nthet holnap tiszta �lel�ssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocs�natot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
ments�get a k�nnyes k�pmutat�sra,
s az �ngyilkos szenvelg�st gy�l�l�m,
ak�r a nyers �nz�s orvt�mad�s�t.

De hirdetem, hogy b�neink muland�k!
Mint a mamut �s az �sgy�k, a m�ltba
porlad a gy�l�let �s a gyanakv�s;
d�h�nk leh�l,
csak szerelm�nk �r�k.

S haland� gyarl�s�gai k�z�tt
csup�n maga az ember halhatatlan.
K�rlelhetetlen gy�trelmei ellen
irgalmas v�ra bizalomb�l �p�l;
s az �nmag�val v�vott k�zdelemben
csak j�s�ga szolg�lhat mened�k�l.